"Nem inzultálunk, hanem konzultálunk"

Fogyasztóvédelmi blog

Blog üzemeltetésének felfüggesztése

Tisztelt Érdeklődők, kedves Blog Olvasók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Kormányrendelet értelmében a blogot eddig üzemeltető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2016. december 31. napjával jogutódlással megszűnt.

A Blog esetleges további üzemeléséről a későbbiekben születik döntés, addig szíves türelmüket kérjük!

Tovább olvasom

Vigyázat, csalók!

Kamu nyereményjáték 30.000,-Ft-os ajándékutalványért

csalok.png

Csalók támadnak a Facebook közösségi oldalon nagyobb üzletláncok nevében. Az átverésben egy 30 ezer forintos vásárlási utalványt és más ajándékokat ajánlanak fel pl. a Lidl, Penny, Tesco, Metro, Spar és más áruházláncok nevében, cserébe egy rövid online kérdőívet kell kitölteni, regisztrálni, különféle adatokat megadni, majd egy emelt díjas sms-t küldeni. Azt is kérik, hogy osszák meg a játékot és küldjék el 10 ismerősnek. A regisztrációval azonban emelt díjas sms küldési szolgáltatásra is előfizetnek.

Tovább olvasom

Jótállás és szavatosság – tegyük rendbe a fogalmakat!

garancia.jpg

A fogyasztók, de sokszor a vállalkozások is felteszik a kérdést a hatóságnak, hogy mi a különbség a szavatosság és a jótállás között, egyáltalán hogyan viszonyulnak egymáshoz. Nincsenek tisztában a garanciális eszközök nyújtotta lehetőségekkel, ezért sokszor nem is élnek vele. Érdemes tehát tisztázni a köznapi értelemben vett szavatosság és garancia fogalmának, jogszabály nyújtotta védelmi eszköznek egymáshoz való viszonyát.

Tovább olvasom

Rendőrségi felhívás: Új telefonos trükkel próbálkoznak a csalók

csalok2.jpg

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata hívja fel az állampolgárok figyelmét, hogy új csalási módszer kapott szárnyra, nyereményekre hivatkozva próbálják megtéveszteni a hívott félt. Kérjük, ne dőljenek be a csalóknak!

Tovább olvasom

Borkóstoló körút, pincelátogatás, szüreti élménycsomag – mire figyeljen feltétlenül?

bortura1.jpg

Az ősz beköszöntével kezdődnek a szüreti mulatságok és kóstoltató programok. A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai ezeken a rendezvényeken is igyekeznek mindazokat a szabályszegéseket feltárni, ami oka lehet a fogyasztók megkárosításának, megtévesztésének.

Tovább olvasom

Tűzifavásárláskor is járjunk el tudatosan

tuzifa4.jpg

Elkezdődött a fűtési szezon, és aki teheti, igyekszik minél kedvezőbb feltételek mellett beszerezni a tűzre valót, a tűzifát. A tűzifa beszerzésnek többféle formája, módja létezik, de vajon tisztában van-e a vásárló, hogy mikor jár jobban? A bizonytalan eredetű, nem legális vállalkozástól vásárolt tüzelőanyag még a látszólag olcsóbb ár ellenére is szinte biztosan nem lesz jó üzlet. Idéntől pedig tűzifa vásárlói tájékoztatót kell átadni a megrendelőnek.

Tovább olvasom

Internetes vásárlás napja 2016

internetesvasarlas_2016.jpg

Idén a megszokottól eltérő időpontban, előrehozottan október 7-én lesz az internetes vásárlás napja Magyarországon. A kezdeményezés keretében számtalan üzlet kínálja igen jelentős kedvezménnyel termékeit, mind online (webáruház), mind személyes megjelenést igénylő értékesítési formában (üzletben).

Az internetes kereskedelem népszerűvé válásával az elmúlt pár évben a kezdeményezés jelentős mértékű fogyasztói panaszt generált, így nem árt, ha tisztában vagyunk néhány tudnivalóval, azért, hogy a vásárlás gondtalan és örömteli legyen.

Tovább olvasom

Utószezoni nyaralás – meglepetésekkel

Mit tehet, ha csalódott a szolgáltatásban?

utazas1.jpg

Sokan szeptemberre, októberre időzítették idei pihenésüket, hiszen utószezonban nincs akkora tömeg a közkedvelt üdülőhelyeken, akciós áron is utazhatunk, az időjárás is még kedvező lehet. Érhetnek azonban kellemetlen meglepetések is minket a szálláshelyen.

Tovább olvasom

Az albérletkeresés viszontagságai

Címlista pénzért? Előfoglalási szerződés? Tudatosan döntsön!

alberletcsalok1.jpg
Felvették az egyetemre? Mielőtt albérleti címlistát vásárol, olvassa el cikkünket! Az albérletkereső fiatalok számára szeretnénk az alábbiakban tanácsot adni, hogy fiatal felnőtt korukat ne rögtön csalódásokkal, anyagi nehézségekkel kezdjék.

Elsősorban fővárosi panaszok kapcsán már évek óta ismert egyes címközvetítéssel foglalkozó gazdálkodó szervezetek azon gyakorlata, hogy albérleti címlistákat kínálnak, elsősorban diákoknak, fiataloknak, nem kis pénzösszegért. Ne tévessze meg az sem, ha nem a címlistáért, hanem a regisztrációért kérik el ugyanezt a pénzt.

Tovább olvasom

Garázsvásárok – tudatos vásárlók

garazsvasar2.jpg

Az Egyesült Államokban népszerűvé vált garázsvásár az utóbbi időben számos más országban is – így Magyarországon is - közkedveltté vált. Vásárlóként azonban ezen a terepen is tanácsos tudatosan választani, eladóként pedig érdemes odafigyelni néhány kereskedelmi szempontra is.

Tovább olvasom

Itt a szüret - mustgáz, mustárgáz, szén-monoxid és szén-dioxid. Mivel találkozunk a borospincében?

Jó ha tudjuk: a mustgáz kimutatására nem alkalmas a szén-monoxid mérő készülék

mustgaz2.jpg

A szüreti szezon kapcsán sok gazda már a mustot érleli pincéjében. Nem árt azonban minden évben figyelmeztetni a borászokat, hogy tudatosan járjanak el az erjedési folyamat ellenőrzése kapcsán, a mustgáz, vagyis a szén-dioxid (CO2) színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz. Ez a gáz azonban nem keverendő össze a szén-monoxiddal (CO), vagy akár a mustárgázzal (ami egy mérgező harci vegyület).

A szén-dioxid körülbelül másfélszer olyan nehéz, mint a levegő, tehát a mélyebb területeken, például pincékben összegyűlik. A közhiedelemmel ellentétben ez a gáz nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt, oxigénhiányos állapotba kerül, aki mustgázzal teli zárt helyen tartózkodik.

Tovább olvasom

Kötelező alávetés a Pénzügyi Békéltető Testület döntéseinek

pbt.jpg

A banki elszámolások óta csökkent a pénzügyi intézmények megegyezési hajlandósága, 2017. januártól azonban egymillió forint összegig kötelesek lesznek alávetni magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) döntésének. A kötelező alávetés azt jelenti, hogy egymillió forintos ügyérték alatt - amennyiben a fogyasztói igény jogos, a jogszabályi feltételeknek megfelel, és a felek nem tudnak megegyezni -, a PBT olyan határozatot hoz, amelyet a szolgáltató köteles végrehajtani. Az összeghatár feletti ügyekben a PBT továbbra is a pénzügyi intézmény önkéntes alávetése esetén dönthet végrehajtható kötelezéssel, ennek hiányában pedig ajánlással.  

Tovább olvasom

Pozitív listát tett közzé a Budapesti Békéltető Testület

bekelteto_testuleti_kozlemenyek.jpg

A Budapesti Békéltető Testület 2016. szeptember 1-jétől közzéteszi azoknak a vállalkozásoknak a listáját, amelyek egyezséget kötöttek a fogyasztókkal az eljárások során. A Testület ezzel ösztönzi a vállalkozásokat a jogkövető magatartás tanúsítására, a fogyasztók pedig tudomást szereznek azokról a cégekről, amelyek készek a vita ingyenes, békés, gyors lezárására.

A fogyasztói tudatosság javítása és a vállalkozások jogkövető magatartásának elősegítése érdekében a Budapesti Békéltető Testület pozitív listát tett közzé 2016 első félévét illetően. Emellett nyilvánosságra hozta azokat az ajánlásokat, amelyeket a fogyasztói visszajelzések alapján az érintett vállalkozások teljesítettek.

Tovább olvasom

GPS problémák a mindennapokban

készülék térkép nélkül, napsütésben nem használható felület, eltűnt tmc szolgáltatás

gps1.jpg

A Békés Megyei Hírlapot kereste meg kérdésével az a fogyasztó, aki GPS készüléket vásárolt, és kifizetés után meglepődve tapasztalta, hogy térkép nincs a termékhez. Úgy vélte, hogy minden GPS készülékhez biztosítanak térképet, hiszen csak így komplett a készülék. Az eladó a reklamáció kapcsán közölte, hogy ők nem ígérték, hogy lesz térkép a készüléken, így szabálytalanság nem történt. Tényleg így van?

Tovább olvasom

A fesztivál árnyoldalai - kapszulahotel

kapszulahotel.jpg

Nemrég zárult a VOLT fesztivál, és a sajtóban már megjelentek az első tapasztalatok az idei rendezvényről. Sajnos szép számban van köztük negatív is, például az újdonságnak számító kapszulahotelre vonatkozóan. Mit tegyünk, ha kifogásunk van, mit tehetünk, ha már elmúlt a fesztivál?

Tovább olvasom

Itt a fesztivál szezon. Mire érdemes figyelnünk?

fesztival_sz.jpg

Megindult a fesztivál szezon. Szinte nincs olyan nap, amikor ne lenne lehetőség kikapcsolódni egy-egy fesztiválon, vidéki rendezvényen, helyi ünnepségen, vásáron. Ilyenkor jellemzően többet fogyasztunk, vásárolunk. A szórakozás pillanataiban sem árt azonban megfeledkeznünk egy-két fontos dologról, ahhoz, hogy az örömbe ne vegyüljön üröm, azaz ne érjen kellemetlenség minket.

Összegyűjtöttük egy csokorba, mire jó figyelni.

Tovább olvasom

Vásárlás közösségi oldalakról: Jó, ha tudjuk!

social_media_danger.jpg

Érdemes többet megtudni arról a felhasználóról, akitől online vásárolunk. Egyre többen használják a közösségi online felületeket vásárlásra is. Azon túl, hogy rendkívül kedvező ajánlatokkal, és a kényelmes vásárlás ígéretével is kecsegtet, biztonsággal akkor vásárolhat igazán a fogyasztó, ha elég körültekintően jár el. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összeállította, mire érdemes figyelni, ha közösségi oldalakról vásárolunk.

Tovább olvasom

Vigyázat! Megtévesztő a „Megbízható Cég” tanúsítvány

megbizhatoceg.jpg

Korábban több olyan vállalkozói megkeresés is érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz, amely félreérthető, összetévesztésre gyanút adó, vállalkozásoknak szóló direkt marketing tevékenységről számolt be. A társaság „Megbízható Cég” Tanúsítványt állít ki az őt megkereső vállalkozásoknak díjazás fejében. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálta a társaság tevékenységét, s adta közre alábbi döntését.

A Gazdasági Versenyhivatal 2016. júniusában Vj/108-44/2015. számú határozatával megállapította, hogy az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytat a „Megbízható Cég” megjelölés használatakor, valamint e tanúsítvány népszerűsítésével, mert e minősítést csupán internetes keresések alapján adja, így megalapozatlanul állítja az általa megvizsgált cégekről, hogy azok megbízhatók. A jogsértésért 7.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH, egyúttal eltiltotta a vállalkozást a jogsértő magatartás folytatásától.

Tovább olvasom

Lopást jelez a sportcipő - jogos-e a reklamáció?

aruvedelmi_ossz.jpg

A Békés Megyei Hírlaphoz kétségbeesett nagymama fordult segítségért. Hiába vásárolt unokája számára sportcipőt, a lábbeli kifizetése után, a használatbavételkor minden más üzletben besípolt, vagyis a lábbeli megszólaltatta a lopásgátlót. A nagymama úgy véli, méltánytalan, hogy unokája oktalanul került többször is kínos helyzetbe. Szokatlan, újszerű probléma, de minősülhet-e hibás teljesítésnek?

Tovább olvasom

Fagyasztott zöldségek – lefagyó vásárlói mosolyok?

brokkoli_980x480.jpg

A napokban a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi bloghoz fordult az a panaszos, aki 450 grammos fagyasztott brokkolit vásárolt, ami kiolvasztás után 273 gramm zöldséget eredményezett. Hasonló panaszok előfordultak már a hatóság gyakorlatában pl. fagyasztott halak vásárlása esetén is. Valóban fogyasztói megkárosítás áldozata ilyenkor a vásárló?

Tovább olvasom

Mi is az a termékvisszahívás?

Cikkajánló: Mi áll valójában a termékvisszahívások mögött?

termekvisszahivas.jpg 

Szinte minden héten hallhatunk a médiában önkéntes termékvisszahívásról szóló híreket. De mit is jelent ez valójában? A www.gyartastrend.hu portál cikkéből megtudhatja, mi a menete a minőségbiztosításnak, a hibás ermék fogyasztóktól való visszahívásának.

A fogyasztóvédelmi hatóság honlapján Ön is tájékozódhat az önkéntes visszahívással érintett, nem-élelmiszer jellegű termékekről ezen az oldalon: http://www.nfh.hu/node/4299. A gyártók, forgalmazók részére szóló tájékoztatásunk a termékvisszahívás menetéről pedig itt olvasható: http://www.nfh.hu/node/4373.

Tovább olvasom

Biztos benne, hogy jó a napszemüvege?

napszemuveg_2.jpg

Napjainkban egyre többen ismerik fel a káros ultraibolya sugárzás elleni védekezés szükségességét. A napszemüveg a szem káros UV-sugárzás elleni védelmének egyik legfontosabb eszköze. A napsugárzás széles spektrumából a látható fény mellett ultraibolya és infravörös fénysugarak is érkeznek.

Tovább olvasom

Szelfibot: megfelelő biztonsággal kezeljük!

Rendelkezik szelfibottal? El tudja képzelni, hogy veszélyes is lehet?

szelfibot.jpg

Gondolta volna, hogy a szelfibot (selfie bot, selfie stick) nem csupán mai korunk vívmánya, de veszélyforrás is egyben? Bár önmagában a termék nem veszélyes, használata során azonban akarva-akaratlanul olyan sérüléseket okozhatunk, mely sokszor már nem helyrehozható.

Tovább olvasom

Tanácsok a labdarúgó Európa-bajnokságra utazók számára

focieb.jpg

Elérkezett a nyár és június 10-én kezdetét veszi a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a magyar labdarúgó-válogatottnak is szurkolhatunk. A magyar csapat EB-re történő kijutása miatt várhatóan sok magyar szurkoló utazik Franciaországba, így fontos, hogy tudjunk arról, hogy milyen jogaink vannak a külföldi vállalkozásokkal, szolgáltatókkal szemben felmerült panaszok esetén, azokat milyen módon gyakorolhatjuk hazaérkezésünk után, és hol kaphatunk érdemi segítséget a panaszok rendezéséhez.

Tovább olvasom

Azoszínezék mindennapi tárgyainkban?

Veszélyeztetheti vajon egészségünket?

azoszinezek.JPG

Az azoszínezékek olyan – textília és bőr festésére alkalmas – színezékek, amelyek egy vagy több azocsoportot tartalmaznak. Az azo megnevezés „kettős nitrogénatom kötést” jelent, ami ezeket a színezékeket kémiailag meghatározza. Az azoszínezékek kiváló színstabilitással rendelkeznek és nagyon sokféleképpen keverhetőek. A kívánt színárnyalatot pontosan be lehet állítani velük.

De miért érdekelje a fogyasztót az, hogy mivel festették feketére a pólót, vagy pirosra a bulizós parókát? Azért nem árt vigyázni! Már vásárláskor látható, hogy egy anyag erősen fog-e, vagy sem. Kattintson a továbbiakért.

Tovább olvasom

Veszélyes terméket vásárolt? Jelezze a hatóságnak!

v3.jpg

Rohanó világunkban gyakran a vonzó árak, a tetszetős külső miatt nem vizsgáljuk meg tüzetesen a vásárolni kívánt műszaki terméket, gyermekruhát, babajátékot. Pedig sokszor a vásárló már az üzletben, kellő körültekintés mellett észlelhetné a termék nem megfelelően kivitelezett voltát (ilyen a sorjás babajáték; zsinóros, strasszos bébiruhák; gagyi, hamisított, márkásnak tűnő készülékek).

Tovább olvasom

Ön tudatos vásárló? És elég kíváncsi is? Fogadja el kihívásunk! #NFHkihívás

A fogyasztóvédelmi kihívás hónapja

alap.jpg

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hamarosan kihívás sorozatot indít, amelyhez bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, szeretne tudatosabb vásárlóvá, fogyasztóvá válni, s ehhez egy jeges vödör vizet sem kell magára öntenie! Május 30-tól négy héten keresztül négy témában fejlesztheti eddigi fogyasztói ismereteit, ha az NFH hivatalos facebook oldalára látogat. Gyakorlati tudást szerezhet, tapasztalatait megoszthatja olyan témakörökben, mint például a környezet- illetve egészségtudatos fogyasztás, termékbiztonság és fogyasztóvédelmi alapismeretek.

Naponta hasznos tanácsokat és ötleteket olvashat közösségi oldalunkon, annak érdekében, hogy ne csak az ökolábnyoma legyen kisebb, hanem a kiadásai és bosszúságai is csökkenjenek. További információk a játékról hamarosan elérhetők honlapunkon és a Facebook oldalon. Ne feledje megjelölni: #NFHkihívás

Tovább olvasom

Pénzváltás a postákon? Most már 200.000 forintig ingyenes

Cikkajánló: Jó hír a korán munkába járóknak

penzvaltas.jpg

Önnek is gondot okoz sokszor, hogy az automatából kivett fizetése kizárólag húszezer forintosokban kerül a kezébe, ugyanakkor sok helyen, főleg korán reggel, nem tudnak a boltok belőle visszaadni? Íme egy jó hír.

A Magyar Posta Zrt. 2016. május 5-étől a lakossági ügyfelek számára 200 ezer forintig díjmentessé tette a pénzváltást. A lakossági ügyfelek alkalmanként legfeljebb 200 000 forint összeghatárig maximum 10 darab nagy címletű bankjegyet (20 000 és 10 000 forintos bankjegyek) legfeljebb 30 darab kisebb címletű bankjegyre (10 000, 5000, 1000, 500 forintos címletekre) ingyenesen válthatnak át a postafiókokban. A lakosság szintén díjmentesen válthatja fel a legfeljebb 4000 forint értékű bankjegyet, maximum 20 darab - kizárólag 200 és 100 forintos  - érmékre.

A fent ismertetett értékhatáron és darabszámon felül, illetve nem lakossági ügyfelek számára a Magyar Posta - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - díj ellenében végzi a pénzváltási szolgáltatást. Hír forrása ezen a linken.

Tovább olvasom

Diabétesszel élők figyelem! Változások lesznek a diétás termékek jelölésébe!

diabetikus.jpg

Ezidáig kizárólag hazánkban létezett az élelmiszerek „diabetikus” felirattal, ill. narancssárga pöttyel való megjelölése, amelyet 2016. július 20-tól – egy EU-s rendelkezés egységesítési szándéka folytán - Magyarországon megszüntetnek. A változás a fogyasztók számára kihívást jelent, hiszen az ezen időpont után gyártott termékek esetében csak az élelmiszercímkén feltüntetett részletes adatokból tájékozódhatnak.

A változás a gyártókat és a vásárlókat, köztük több százezer cukorbeteget is érinti, ezért különösen fontos felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy ne megszokásból vásároljanak, hanem fokozottan figyeljék az élelmiszer címkézésében feltüntetett információkat.

Tovább olvasom

Így veszik rá a gyerekeket a boltokban a vásárlásra

Cikkajánló: a Tudatos Vásárlók Egyesülete összegyűjtötte a bolti trükköket

bolti_trukkok_04.jpg

A gyerekeket már fiatal korukban megcélozzák a különféle eladási trükkökkel, ezek a trükkök a türelmetlenségükre, a befolyásolhatóságukra és a fogékonyságukra épülnek javarészt. Gondoljon csak a boltokban gyűjthető matricákra, figurákra, vásárlásra ösztönző "vegyen hármat és kap egy ajándékot" akciókra.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete útmutatót ad a szülők kezébe, hogyan lehet ellenállni a kereskedői trükköknek. Kattintson ide: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/igy-veszik-ra-gyerekeket-boltokban-vasarlasra.

Tovább olvasom

Termékbemutatón járt, speciális elállási jogát - az alábbi okok miatt - nem tudja gyakorolni, de mit tehet még?

termekbemutato1.jpg

Remélhetőleg már közismert tény, hogy amennyiben üzleten kívül, fogyasztóként vásárolunk, például egy termékbemutatón, speciális elállási jogunk van. A szerződés megkötésétől, de legkésőbb a megvásárolt termék kézhezvételétől számított 14 napunk van arra, hogy a szerződéstől további kötöttségek nélkül elálljunk.

De mi a helyzet akkor, ha kiderül, hogy a termékbemutató helyszíne a vállalkozás üzletének, telephelyének számított, vagy akkor ha letelt a 14 nap, s utána jövünk rá, hogy nem szeretnénk a terméket?

Tovább olvasom

Autó műszaki vizsgáztatása - hatósági áras, vagy nem?

muszaki_vizsga1.jpg

A közelmúltban több Hajdú-Bihar megyei fogyasztó is felvetette, hogy a különböző autós műszaki vizsgaállomásokon több ezer forinttal is eltérnek a vizsgadíjak, holott a vizsgának hatósági díjszabása van. Rákérdezéskor például arra hivatkoznak, hogy a különbözet az előzetes átvizsgálás árát tartalmazza. A válasz szempontjából azonban árnyalnunk kell a helyzetet azzal, hogy saját magunk visszük-e a vizsgaállomásra a gépjárművet, vagy szervizt bízunk meg vele. Illetve azt, hogy a vizsgaállomás szakszerviz is egyben.

Tovább olvasom

Parkolási tévhitek - Ezekre figyeljen, ha el szeretné kerülni a büntetést!

Cikkajánló: A Budapesti Békéltető Testület sajtóközleménye

parkolas1.jpg

A Budapesti Békéltető Testülethez számos olyan kérelem érkezett, amelyben azt kifogásolják a fogyasztók, hogy 5 perces türelmi időn belül váltották meg a parkolójegyüket vagy indították el a mobilparkolást, mégis büntetést kaptak. Hogyan lehetséges ez és mire érdemes ügyelni ennek elkerülése érdekében? A Budapesti Békéltető Testület sajtóközleménye kapcsán megjelent hír itt olvasható: http://www.jogiforum.hu/hirek/35817

Tovább olvasom

Reklamálhat-e egy cég? Szavatossági szabályok

Jár-e kötelező jótállás, ha céges számlára vásárolt?

nemfogyaszto.jpg

Vissza lehet-e utasítani a reklamációt arra való hivatkozással, hogy a cég nem minősül fogyasztónak? Van-e érdekérvényesítésre lehetőség, ha egy árut egy cég nevére vásárolunk meg, de az meghibásodik?

Egy termék megvásárlásakor adásvételi szerződés jön létre az eladó és a vevő között, amelyre a Polgári törvénykönyv szabályai érvényesek; e szerint az eladó a hibás teljesítésért szavatossági felelősséggel tartozik.

Tovább olvasom

Lakáseladás ingatlanközvetítéssel? Érdemes nagyon alaposan elolvasnia a szerződést!

Cikkajánló: az intatlanközvetítők trükkjei

ingatlankozvetites.jpg

Mint minden szerződést, az ingatlanközvetítővel kötendő szerződést is még annak aláírása előtt olvassa át alaposan. Ha valamit nem ért, vagy nem egyértelmű a szövegkörnyezetből, kérdezzen rá. Nem mindegy ugyanis, hogy akkor is kell-e fizetnie az ingatlanközvetítőnek, ha nem is ő hozta a vevőt, hanem sikerül önállóan megállapodnia egy vásárolni szándékozóval. Nem mindegy, hogy mikor és mennyit kell fizetnie. Az sem jelent feltétlenül szabadulást a kötöttségek alól, ha lejár a határozott idejű szolgáltatási szerződés. Ha úgy érzi, az alkalmazott szerződési feltételek tisztességtelenek, azt a fogyasztóvédelmi hatóságnál jelezheti.

Mi mindenre kell odafigyelnie manapság annak érdekében, hogy ne érje meglepetést? Ajánljuk figyelmébe az ingatlanközvetítés trükkjeiről szóló cikket ezen a linken.

Tovább olvasom

Félig üres, vagy félig tele van a csipszes zacskó?

Cikkajánló: A csipszek gyártási technológiája

csipsz.jpg

Ha nyitott már ki csipszes zacskót, elsőre nyilván Önnek is csalódás, hogy a hatalmas csomagolásból szinte csak a fele a töltet. Ez azonban a fogyasztó érdekében van így, még ha elsőre nem is gondolná. A termék csomagolását nitrogén gázzal töltik fel annak érdekében, hogy a csipsz a minőségmegőrzési ideje lejártáig friss, ropogós, ízes legyen. A felfújt csomagolás arra is jó, hogy szállítás közben a beltartalom ne törjön apró darabokra. Érdemes vásárlás előtt megnézni a termék jelölését, hogy mennyi a nettó súlya. Ez lehet ugyanis irányadó egy gazdaságossági szempontú vásárlás során, nem a termék csomagolásának mérete. A témáról bővebben olvashat ebben a cikkben.

A szigorú szabályok ellenére kiszolgálják a fiatalkorúakat dohánytermékkel és alkohollal

A fogyasztóvédelmi hatóság gyermek- és fiatalkorúakat célzó reklámokat vizsgált, illetve a 18. életévüket be nem töltött személyek alkoholtartalmú italokkal és dohánytermékkel történő kiszolgálását ellenőrizte. A vizsgálati eredmények itt olvashatók.

Hanganyag forrása: Inforádió

Hölgyek figyelem! Fehérneművel kapcsolatban tényleg nem élhetünk reklamációval?

fehernemu3.jpg

Vettem egy új fehérneműt, otthon vettem észre, hogy el van szakadva, a boltban pedig nem akarják kicserélni, mondván, higiéniai okból ez nem megoldható. - Így szól a legújabb fogyasztói megkeresésünk. Valóban nincsenek jogaink a fehérneművel kapcsolatban, csak azért, mert bőrünkkel érintkezik?

Tovább olvasom

Elkérheti-e a nevünket és a címünket a kereskedő?

penzvisszafizetesi_garancia.jpg

A napokban feltett kérdés szerint jogos-e az, ha a kereskedő a termék visszavitele kapcsán elkéri a vásárló nevét és címét?

A választ el kell különítenünk a szavatossági időszakban, minőségi kifogással érintett termék esetében, valamint a pozitív üzletpolitika kapcsán biztosított önkéntes csere, visszavétel kapcsán.

Tovább olvasom

Takarítószolgáltatot hívott? Vannak szavatossági jogai, ha minőségi kifogása van?

takaritas4.gif

1992-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) meghirdette a takarítási világnapot. Jelszava: Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon! Az akció Ausztráliából indult, ahol 1989-től szervezik az országos nagytakarítás napját. A Takarítási Világnapot hivatalosan először 1992-ben hirdette meg az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP). A takarítási világnapon arra buzdítják a Föld lakóit, hogy tisztítsák meg, varázsolják élhetőbbé a környezetüket, és az eredményt lehetőleg hosszú távon őrizzék meg.  Magyarországon ezen a szeptemberi hétvégén a környezet megtisztítására hívják fel az emberek figyelmét.

De mire is figyeljünk akkor, ha nem saját magunk kívánjuk elvégezni ezt a sokszor nyűgös és időrabló házimunkát, hanem vállalkozást, takarító szolgálatot, vagy konkrét személyt szeretnénk ezzel a feladattal megbízni?

Tovább olvasom

Gondot okozhat egy mágneses játék? Sajnos igen.

magneses1.jpg

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei mágneses gyerekjátékokat vizsgáltak. Az ellenőrzések során azt vizsgálták, hogy a játékoknak van-e olyan kisméretű mágneses alkatrésze, amely lenyelhető, és a mágnes erőssége meghaladja a szabványban meghatározott határértéket. Az idei témavizsgálat során 30-féle termék mintavételezésére került sor, amelyből 8-féle termék nem felelt meg a követelményeknek. A kifogásolt termékek használata során fennáll a bélperforáció vagy a bélelzáródás kockázata.

Tovább olvasom

Húsvéti nyuszi, csibe: jogunkban áll panaszkodni?

Röviden az állatszavatosságról

nyuszi2.jpg
A gyermek addig unszolta szüleit, nagyszüleit, hogy húsvétra megkapta a hőn áhított tapsifülest, kiscsibét vagy kiskacsát. Pár nap elteltével azonban szomorúság telepedett a családtagokra, mert az új kis házi kedvenc kimúlt. Pedig nagyon vigyáztak rá, csak az előírt táplálékkal etették, egyértelműen nem a gyermekek „túlszeretgetésébe” pusztult bele . A gyerekek csalódottságán túl a szülőben felvetődik az a kérdés is, hogy a méregdrágán vásárolt angóra nyúl, vagy akár más háziállat, haszonállat vásárlását követően van-e bármilyen lehetősége a reklamációra, panaszrendezésre.

Tovább olvasom

Kérdőív az online utazásfoglalással kapcsolatos fogyasztói tapasztalatokról

Töltse ki Ön is a kétperces kérdőívet!

repulo.jpg

Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata – amelynek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország is tagja – jelenleg egy közös projekt keretében felmérést végez az alábbi témában: “Interneten foglalt nyaralás: a feltüntetett ár valóban a végső ár?”. 2015-ben számos határon átnyúló fogyasztói panasz érkezett az Európai Fogyasztói Központok Hálózatához azzal kapcsolatban, hogy online módon történt autóbérlésnél, repülőjegy internetes megvásárlásakor vagy szállásfoglaláskor a fogyasztóknak az eredetileg feltüntetett árhoz képest végül magasabb összeget kellett vagy kellett volna fizetniük az adott szolgáltatásért. Esetleg már Ön is került ilyen helyzetbe?

Tovább olvasom

Mi is az a wangiri? A bamgiri? És kik azok a scammerek? Okostelefonnal bánjunk okosan

Ne hívja vissza a gyanús külföldi számot, ha nem akar ráfizetni!

comoros_288x288_hu.png

A napokban megszaporodtak a Comore-szigeteki hívások, csak senki nem tudja elcsípni a telefonálót. Ezért mindenki visszahívja az ismeretlent, utána pedig fizet. A Délmagyar írta meg, milyen trükkös csalásról van szó. Az elmúlt napokban szolgáltatótól függetlenül sok ember kapott kéretlen hívást a +269-es előhívóról.

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága meg is nevezte a csalástípust: wangiri. One ring and cut. Egyszer csenget, azután bontja a vonalat. Ez a mézesmadzag, ami után a kíváncsi lélek könnyen ráveszi a gondolkodó embert, hogy az ismeretlen számot visszahívja: ki a fene akar engem utolérni külföldről? Ne hívja vissza a gyanús számot, ha nem akar emelt díjat fizetni!

Tovább olvasom

Rajt előtt az uniós békéltető honlap

A Budapesti Békéltető Testület sajtóközleménye

odr.jpg


2016. február 15-től új időszámítás kezdődik a fogyasztók és vállalkozások közötti, online adásvétellel vagy szolgáltatással összefüggő viták rendezésében. Innentől kezdve elérhető lesz az az uniós békéltető honlap, ami egyszerű, gyors, a magyar fogyasztó ügyében ingyenes, a többi tagállamból pedig olcsó vitarendezési lehetőséget biztosít. Kezelésében pedig Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület segíti a feleket és nyújt számukra támogatást online vitarendezési kapcsolattartó pontként.

Tovább olvasom

Telefonos ügyfélszolgálat: az 5 perces szabályról

5_perces_szabaly.jpg

Valószínűleg Önt is bosszantotta már, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton ügyintézővel csak hosszú várakozást követően tudott beszélni, vagy már a várakozás közben feladta, s letette a kagylót.

Általános tévhitet szeretnénk eloszlatni, ugyanis nem minden telefonos ügyfélszolgálatra vonatkozik a fogyasztóvédelemről szóló törvény (Fgytv.) köznapi nyelvben „5 perces szabályként” emlegetett előírása. Az alábbi rendelkezések ugyanis csak a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozásokra nézve kötelező érvényűek, így például a víziközmű-, távhő-, kéményseprő-ipari szolgáltatókra, postai, villamosenergia- és földgázszolgáltatókra. Egyéb jogszabályban foglalt kötelezettségek alapján pedig a telefonos ügyfélszolgálat működtetésére kötelezett szolgáltatókra (pl. a hírközlés területén).

Tovább olvasom

Ne csak az élelmiszerek, a gyógyszerek vásárlásakor is figyeljünk a lejárati időre!

hamis-gyogyszer.jpg

A hatósághoz több fogyasztói megkeresés is érkezett, mely arról számolt be, hogy a gyógyszertárban kiváltott gyógyszerek felhasználhatósági ideje – a kiváltás napjától számítva – pár napon, pár hónapon belül lejár, így annak rendeltetésszerű felhasználása szinte lehetetlen.

Tudnunk kell, hogy a gyógyszerek a feltüntetett lejárati időn belül jogszerűen forgalmazhatóak, azonban, ha túl közeli a felhasználhatóság vége, akkor értelmét vesztheti a vásárlás, hiszen a készítmények többségét a vásárlók hosszabb időszak alatt kívánják „elfogyasztani”.

Tovább olvasom

Amit tudni érdemes a kerekítés szabályairól

kerekites1.jpg
Hétvégi telefonos ügyfélszolgálatunkon nemrégiben érkezett az a bejelentés, miszerint egy benzinkútnál a fizetés során egy 5001,-Ft értékű vásárlásnál a pénztáros 5005,-Ft-ot számolt fel. Amikor ezt a vevő szóvá tette, az eladó kijelentette, hogy a kerekítést a gép végzi automatikusan, így ő nem fogadhat el ezért a tranzakcióért csak annyit, amennyit a gép kiír. Pedig ez a fajta számolási mód szabálytalan volt …

Tovább olvasom

Új alternatív vitarendezési platform az online kereskedelemben

Az Európai Bizottság elindította az egyelőre az alternatív vitarendezéssel foglalkozó testületek számára hozzáférhető új online vitarendezési platformját, amely a fogyasztók és a kereskedők számára egyaránt lehetővé teszi, hogy az interneten rendezzék jogvitáikat. A belföldi és határokon átnyúló vásárlások esetében is alkalmazható módszer segítségével elkerülhetők a hosszadalmas és költséges bírósági eljárások. A platform 2016. február 15-től a fogyasztók és a kereskedők számára is elérhető lesz ezen a linken: http://ec.europa.eu/consumers/odr/

Black Friday és Cyber Monday – jobb, ha számolunk velük

blackfriday1.jpg

Amerikából indult 1966-ban, pár éve pedig nálunk is hódít a „Black Friday” kezdeményezés. A magyarul „Fekete Péntek”-nek is nevezett akció eredetileg a karácsonyi szezon kezdetét jelző nap volt, a fogyasztók vásárlási kedvét meghozó hatalmas kedvezményekkel. Hazánkban mind megjelenési formájában, mind az akciók mértékét tekintve szolidabb eseményről beszélhetünk, mint külföldön. A „Black Friday” az idei évben 2015. november 27-én kerül megrendezésre Magyarországon. A kezdeményezés keretében számtalan üzlet kínálja igen jelentős kedvezménnyel termékeit, mind online (webáruház), mind személyes megjelenést igénylő értékesítési formában (üzletben). Az internetes kereskedelem népszerűvé válásával az elmúlt pár évben a kezdeményezés jelentős mértékű fogyasztói panaszt generált, így nem árt, ha tisztában vagyunk néhány tudnivalóval, azért, hogy a karácsonyi készülődés gondtalan és örömteli legyen.

Tovább olvasom

Nem találja a blokkot, a készülék pedig elromlott?

blokk.jpg

A hatóság tanácsadási tevékenysége keretében gyakran előforduló kérdés a fogyasztók részéről, hogy mit tehetnek, ha nincs meg a vásárlást igazoló blokkjuk, de a vásárolt termék meghibásodott. Van-e ilyenkor joguk az igényérvényesítéshez, vagy csak a kereskedő jóindulatán múlik a szavatossági jogok biztosítása?

Előfordul az is, hogy a javításra átvett termékhez a vásárló odaadja a jótállási jegyet és a blokkot, de visszakapni már csak úgy kapja vissza, hogy nincs rajta a blokk. Ez egy esetleges következő alkalommal gondot jelenthet-e a panaszbejelentésnél?

Ha valamely oknál fogva csak a számla másolatával rendelkezik, azzal megfelelően érvényesíthetők-e vásárlói jogai?

Tovább olvasom

Jó tanácsok külföldi utazás és vásárlás előtt

 

advent.jpg

Külföldi utazást tervez? Vagy külföldi webáruházból szeretne vásárolni? Nem árt odafigyelni bizonyos szempontokra, mielőtt kiválasztja a szolgáltatást, ill. a megvásárolni kívánt terméket. Az alábbiakban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetén belül működő Európai Fogyasztói Központ tanácsait olvashatja a karácsonyi szezont érintően.

Tovább olvasom

Mit érdemes tudni, ha külföldre utazunk vagy külföldön vásárolunk az ünnepi időszakban?

kep.jpg

A belföldi vonatkozású fogyasztóvédelmi kérdések mellett fontos, hogy a fogyasztók ismerjék a külföldi cégekkel szemben felmerült panasz esetén rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket, hiszen az ünnepi időszakban sokan utaznak (jellemzően) repülővel külföldre, foglalnak közvetlenül vagy közvetítőn keresztül külföldi szálláshelyet, valamint vesznek igénybe turisztikai és szabadidős szolgáltatásokat a külföldi célországban, továbbá sokan vásárolják majd meg a karácsonyi ajándékokat is külföldi üzletben, vásárokon vagy külföldi webáruházból.

Tovább olvasom

Járjunk el tudatosan az ünnepek előtt is!

karacsonyi-vasar.jpg

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdi az ünnepek előtti ellenőrzéseket. A hatóság célja a karácsonyi vásárlások szabályszerű feltételeinek biztosítása, illetve a nem biztonságos termékek kiszűrése. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei év ellenőrzéseinek középpontjában a termékbiztonság, valamint a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme áll. A hatóság laboratóriumban vizsgálja többek között a karácsonyi fényfüzérek biztonságosságát illetve az üzletekben és a piacokon is végez ellenőrzéseket a veszélyes termékek kiszűrésére.

Mire figyeljen azonban Ön, vásárlóként? Az alábbiakból megtudhatja.

Tovább olvasom

Internetes vásárlás napja: legyünk körültekintőek!

Hogy a fekete péntek ne legyen komor ...

dotcommercedaylogo2.png

November 6-án, pénteken több száz webáruház várja a látogatókat csakis ezen a napon érvényes akciójával. A mozgalomhoz az internetes kereskedők szabadon csatlakozhattak, az egyetlen feltétel az egyedi kedvezmény nyújtása volt. A vásárlók a weboldalon egy helyre gyűjtve érhetik el az akciókat. Így a netezők megismerik az online vásárlásban rejlő előnyöket.

A DotCommerceDay – az internetes vásárlás napja – nem csupán egy egy napig tartó akció több száz webshop részvételével, hanem egy mozgalom is, amelynek célja megismertetni az internetezőkkel az online vásárlás előnyeit, ezzel segítve az internetes kereskedelem és a tudatos vásárlás fejlődését hazánkban.

Tovább olvasom

Alkatrész utánpótlási kötelezettség? Van, vagy nincs?

alkatreszek.jpgTöbb olyan kérdés is érkezett hatóságunkhoz a napokban, melynek tárgya, hogy a 4-5 éve vásárolt termékek esetében létezik-e előírás az alkatrész utánpótlási kötelezettség tekintetében? A rövid válaszunk az, hogy a hatályos előírások szerint nem. De válaszunkat mégis árnyalni kell az alábbiakkal:

Tovább olvasom

Szeptember 11-én a fogyasztóvédelmi törvény számos, a békéltető testületre vonatkozó szabály tekintetében módosult.

bekelteto_testulet_310_425.jpg

A békéltető testületek, mint alternatív vitarendezési fórumok Magyarországon 1999-ben jöttek létre. A fővárosi és megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek eljárásai a bírósághoz való fordulást számos esetben eredményesen válthatják ki. A békéltető testület célja ugyanis az, hogy a fogyasztó és a vállalkozás között fennálló jogvitát a felek egyezség megkötésével rendezzék. A fogyasztók számára a békéltető testület eljárásának választását jellemzően annak egyszerűsége, gyorsasága, költségkímélő jellege indokolja, amelynek alapján különösen a kisértékű árucikkek esetében gyakori, hogy a fogyasztók a bírói út helyett békéltető testülethez fordulnak.

A hatályba lépő új szabályok alapján a vállalkozás köteles a békéltető testület ülésén a személyes megjelenést biztosítani olyan képviselője révén, aki a vállalkozás részéről jogosult egyezség létrehozatalára. Abban az esetben, amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyében van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

Tovább olvasom

Használt autót szeretne vásárolni? Íme egy kis segítség!

Használt autó vásárlásánál segíthet a Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás

auto.png

„Elindult a KEKKH egyik hiánypótló alkalmazása, amely a gépjárművekkel kapcsolatos kulcsadatok azonnali lekérdezését teszi lehetővé. A Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás célja, hogy a használtautó vásárlás során minden olyan, az adott gépjárműre vonatkozó adatot, könnyen és gyorsan megismerhessen a leendő tulajdonos, amely csökkentheti a vásárlás kockázatait. Mindez megoldást kínálhat a visszatekert kilométerórák és a trükkös használtautó nepperek ellen is.

Tovább olvasom

Az előfizetők számára kedvező változásokat hoz az elektronikus hírközlés terén bekövetkező legújabb jogszabályváltozás

Jogszabály változások a hírközlés területén szeptember 1-től

hirkozles.jpg

Hatóságunkhoz számos beadvány érkezik az elektronikus hírközlési területet érintően, amelyekben a fogyasztók többsége a szolgáltatók bizonyos, gyakran előforduló – viszont több szempontból is kifogásolható – gyakorlatát sérelmezik. Az eddigiekben ezek a gyakorlatok vagy nem kerültek szabályozásra, vagy szabályozásuk nem minősült kellően pontosnak, hatékonynak, legfőképpen ezért vált szükségessé a vonatkozó szabályozás felülvizsgálata.

Tovább olvasom

Kéretlen postai csomagküldemények

postai_csomag.jpgEgyre gyakrabban hallunk olyan panaszt, mind fogyasztói részről, mind a vállalkozások oldaláról, hogy olyan csomagküldeményt vesznek át, melyet meg sem rendeltek, illetve ha előzetesen tudtak is róla, mivel telefonos megkeresés előzte meg a csomagot, arról tájékoztatták őket, hogy ingyenes, bemutató ajándékcsomag érkezik a megadott címre.

Nem árt azonban tudni, hogy mire kell odafigyelni ebben az esetben. Javasoljuk, hogy olyan küldeményt, melyet biztosan nem rendeltek meg, ne vegyenek át!

Meg kell különböztetnünk ebben az esetben a fogyasztók részére, illetve a vállalkozásnak küldött kéretlen reklámcsomagok kezelését.

Tovább olvasom

Postai úton érkező kéretlen reklámok: ki járhat el?

Postai úton érkező kéretlen reklámok

levelspam_980_650.jpg

Már kiírta, hogy nem kér reklámújságot, mégis tele van a levelesládája? Itt a megoldás!

A kéretlen reklámozással kapcsolatban meg kell különböztetnünk az elektronikus úton, a távközlési eszköz útján, és a postai úton (címzetten vagy címezetlenül) terjesztett kéretlen küldeményeket.

Bejegyzésünket három témakör köré rendezve olvashatta az elmúlt hetekben. Sorozatunkat a kéretlen elektronikus hirdetésekkel (e-mail, hírlevél, SMS, fax útján érkező kéretlen reklámküldemények) kezdtük, múlt héten a telefonon érkező megkeresésekről, most pedig a postai úton címzetten vagy címzés nélkül eljuttatott küldeményekről ejtünk szót.

Tovább olvasom

Ki járhat el a kéretlen telefonos reklámokkal kapcsolatban?

Telefonos kéretlen reklám megkeresés

telefonosspam_980_650.jpg

Tegyük tisztába a dolgokat! Telefonon érkező reklámcélú hívások esetében mely hatóság járhat el?

A kéretlen reklámozással kapcsolatban meg kell különböztetnünk az elektronikus úton, a távközlési eszköz útján, és a postai úton (címzetten, vagy címezetlenül) terjesztett kéretlen küldeményeket.

Bejegyzésünket három témakör köré rendezve olvashatja a következő hetekben. Múlt héten a kéretlen elektronikus hirdetésekről (e-mail, hírlevél, SMS, fax útján érkező kéretlen reklámküldemények), most a telefonon érkező megkeresésekről, jövő héten pedig a postai úton címzetten, illetve a címzés nélkül eljuttatott küldeményekről lesz szó.

Tovább olvasom

Spam, kéretlen reklámüzenetek: ki járhat el esetükben?

Kéretlen elektronikus hirdetés – spam (e-mail, hírlevél, SMS, fax)

seobaglyak-spam.jpg

Kéretlen elektronikus hirdetések, spam esetében mely hatóság járhat el? Tegyük tisztába a dolgokat!

A kéretlen reklámozással kapcsolatban meg kell különböztetnünk az elektronikus úton, a távközlési eszköz útján, és a postai úton (címzetten vagy címezetlenül) terjesztett kéretlen küldeményeket.

Bejegyzésünket három témakör köré rendezve olvashatja a következő hetekben. Először a kéretlen elektronikus hirdetésekről (e-mail, hírlevél, SMS, fax útján érkező kéretlen reklámküldemények), jövő héten a telefonon érkező megkeresésekről, azután pedig a postai úton címzetten, vagy címzés nélkül eljuttatott küldeményekről lesz szó.

Tovább olvasom

Borostyán nyaklánc fogfájás ellen?

Találhat biztonságosabb módszereket is gyermekének!

1466462_orig.jpg

A 3 év alatti korosztály számára készített borostyán gyermeknyakláncok az utóbbi években jelentek meg az uniós piacon. E termékek ékszernek minősülnek és az általános termékbiztonsági szabályozás alá tartoznak.

Figyelembe véve a kisgyermekek élettani tulajdonságait, szokásait, azt ahogyan e termékeket használják, a termék biztonságával kapcsolatosan komoly aggályok merültek fel.

Tovább olvasom

Személyesen vettem át az internetes webéruházból rendelt terméket. Valóban nem állhatok el a vásárlástól?

szemelyes_atvetel.jpgDe, gyakorolhatja speciális, indokolás nélküli elállási jogát. A témakörben irányadó, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet megalkotása a fogyasztók jogairól szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja. A nemzeti szabályozásnak szükséges volt átvennie az Európai Unió területére egységesen vonatkozó szabályokat.

Az irányelv indokolása szerint mivel távértékesítés esetén a fogyasztó nem tekintheti meg az árut a szerződés megkötése előtt, elállási jogot kell biztosítani számára. Ugyanezen okból a fogyasztó számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az áru jellegének, tulajdonságainak és működésének meghatározásához szükséges mértékben kipróbálhassa és megvizsgálhassa azt az árut, amelyet meg szándékozik vásárolni.

Tovább olvasom

Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A sminkelés alapvető kellékei ezek a termékek, melyek közül számos típusú, árnyalatú és állagú (folyékony, hab, krém) kapható a boltokban. A vizsgálaton valamennyi termék megfelelt.  >>>  https://www.nfh.hu/node/8364

Termékszavatosság: új érdekérvényesítési lehetőség

Így érvényestheti jogait, ha megszűnt a bolt, ahol vásárolt

Problémája van a termékkel, de a forgalmazó nem elérhető? Termékszavatossági igényét is érvényesítheti.

termekszavatossag_980_650.jpg

Az elmúlt időszakban megjelent hírekből biztosan Ön is értesült arról, hogy egy új érdekérvényesítési lehetőség is megjelent a hibás teljesítések kapcsán, amit termékszavatosságnak neveznek. Ami eddig is ismert fogalom volt a reklamációk kezelése kapcsán, azt röviden szavatosságnak nevezi a közvélemény, hivatalosan pedig kellékszavatosságnak hívjuk. (Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik.)

Az új PTK. rendelkezései között szerepel a hibás teljesítés új jogkövetkezménye: a termékszavatosság, azaz a gyártónak a termék hibája miatti közvetlen, szavatossági természetű helytállása a fogyasztóval szemben. Ezen új szabályozás lényege, hogy a termék gyártója közvetlen szavatossági helytállással tartozik a termék hibája miatt a fogyasztónak (fogyasztónak nem minősülő személyeket ez a jog nem illeti meg).

Tovább olvasom

Nyaralás meglepetések nélkül

Sokan júniusra időzítik nyaralásukat, hiszen előszezonban nincs akkora tömeg a közkedvelt üdülőhelyeken, akciós áron is utazhatunk, az időjárás viszont már kedvezőbb lehet. Érhetnek azonban kellemetlen meglepetések is minket a szálláshelyen. Mire figyeljenek oda szerződéskötés előtt és után? Az MTV1 Kosár című fogyasztóvédelmi magazinja utánajárt az NFH szóvivője segítségével.  >>>

Tovább olvasom

Megszűnt az üzlet – hová fordulhat?

A kötelező jótállásról szóló rendelkezések szerint a nagyobb értékű (általánosságban 10 000 Ft bruttó vételár feletti), rendszerint műszaki cikkek esetében a fogyasztó jótálláshoz való jogát a vásárlástól (vagy beüzemeléstől) számított egy éven belül érvényesítheti. Az általános gyakorlat szerint a fogyasztó elsősorban a kereskedőhöz fordulhat igényeinek érvényesítése érdekében.

uzlet_megszunt.jpg

Igen ám, de mit tehet a vásárló, ha az üzlet elé érkezve meglepődve tapasztalja, hogy a kereskedő már nem található meg?  >>>

Tovább olvasom

Cipővásárlás – Jó tanácsok előtte és utána

Piktogrammok a lábbeliken

A cipő élettartamát több tényező is befolyásolja. Annak érdekében, hogy ne csak a vásárlásnak örüljünk, hanem hosszútávon is viselhessünk egy-egy darabot, nem árt már vásárlás előtt tájékozódnunk néhány tulajdonságáról. Mit tehetünk azonban, ha már megvan a cipőnk, viszont később kiderül, hogy mégsem volt olyan jó vétel? Mennyi ideig vihetjük vissza? Mikor kinek kell bizonyítania? Milyen szavatossági jogok közül választhat a fogyasztó? Cikkünkből egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphat.

Tovább olvasom

Köszöntő

Tisztelt Olvasóink!

Várjuk a kedves érdeklődőket heti friss bejegyzéseinkkel, melyek mind a fogyasztóknak, mind a vállalkozásoknak hasznos információval szolgálhatnak a mindennapi ügyintézés során. Megtörtént jogesetek kapcsán hívjuk fel a legfontosabb tudnivalókra a figyelmet, fogyasztóvédelmi eseményekről adunk tájékoztatást, friss hírekkel, érdekes történetekkel jelentkezünk. Kérjük, hogy amennyiben észrevételük, kérdésük, javaslatuk van, azt az nfhforum@nfh.hu e-mail címre küldjék.

Jó olvasást, informálódást kívánunk a továbbiakban is:

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Használt termék vásárlásakor is vannak jogai

hasznalt_termek1.jpg

Az alábbiakból megtudhatja, hogy milyen szavatossági jogokkal élhet abban az esetben, ha használt terméket vásárol, legyen az műszaki cikk vagy ruhanemű, és abban is segítünk, hogy problémás esetben hová fordulhat. Használt árucikknél bizonyos hibák fennállására nagyobb eséllyel kell számítanunk, mint egy újonnan vásárolt esetében, az ilyen árucikkek vásárlásakor tehát nagyobb körültekintéssel kell lennünk.

    Jobb, ha tisztában vagyunk vele, hogy jogsértően jár el a kereskedő, ha akár szóban, akár írásban arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a pénztártól való távozás után nincs lehetőség kifogással élni a használtan árusított termék utólagosan felmerült hibás voltát illetően.

    Tovább olvasom

    A mosókapszulák veszélyei gyermekeinkre

    mosokapszula_638_336.jpg

    Sokan használnak otthon mosókapszulát, azonban azt már kevesen tudják, hogy ezek a termékek – tárolási módjuk, kezelésük miatt – akár veszélyesek is lehetnek a gyerekekre nézve. Ezek a színes, gél állagú kapszulák ugyanis megjelenésükben nagyon könnyen összetéveszthetőek a gyermekek számára oly vonzó cukorkával, játékkal. Amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet az ilyen jellegű mosószerkoncentrátumok biztonságos tárolására, a kicsik szájába, gyomrába kerülve súlyos egészségkárosodást okozhatnak.

    Tovább olvasom
    süti beállítások módosítása