"Nem inzultálunk, hanem konzultálunk"

Fogyasztóvédelmi blog

Ki járhat el a kéretlen telefonos reklámokkal kapcsolatban?

Telefonos kéretlen reklám megkeresés

telefonosspam_980_650.jpg

Tegyük tisztába a dolgokat! Telefonon érkező reklámcélú hívások esetében mely hatóság járhat el?

A kéretlen reklámozással kapcsolatban meg kell különböztetnünk az elektronikus úton, a távközlési eszköz útján, és a postai úton (címzetten, vagy címezetlenül) terjesztett kéretlen küldeményeket.

Bejegyzésünket három témakör köré rendezve olvashatja a következő hetekben. Múlt héten a kéretlen elektronikus hirdetésekről (e-mail, hírlevél, SMS, fax útján érkező kéretlen reklámküldemények), most a telefonon érkező megkeresésekről, jövő héten pedig a postai úton címzetten, illetve a címzés nélkül eljuttatott küldeményekről lesz szó.

Telefonos kéretlen reklám megkeresés

Gyanús, hogy mindig önt találják meg a hirdető cégek? Pedig már a telefonszáma kiadását is megtiltotta a szolgáltatónak?

Sajnos így sem kerülhetőek el alapvetően a kéretlen megkeresések. Ugyanis véletlenszerűen (is) állítanak össze telefonszámokat a telemarketinges cégek számítógépei, ezért lehetséges, hogy az ügynökök sokszor titkosított számon is felhívják az ügyfeleket. Az automatikus hívórendszert alkalmazó adatkezelők eljárása az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 162. § (1) bekezdésének rendelkezésébe ütközhet. E jogszabályhely szerint az emberi beavatkozás nélküli, automatizált hívórendszer az előfizető tekintetében csak akkor alkalmazható közvetlen üzletszerzési vagy tájékoztatási célra, ha ehhez az előfizető előzetesen hozzájárult.

Telefonszolgáltatójuknál érdemes panaszt tenni, ha arra gyanakszanak, hogy titkosított számukat – kifejezett tiltásuk ellenére – a szolgáltató adta ki. A reklámcégek már ismert telefonszámait érdemes letiltatni a szolgáltatón keresztül, vagy a telefont szoftveresen beállítva.

Fontos tudnia, hogy amennyiben mégis sikerült önt rábeszélniük telefonon a szerződéskötésre, de azt utólag megbánta, van mód a szerződés 14 napon belüli felmondására. A vonatkozó jogszabályt itt olvashatja.

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. § (1) bekezdése szerint: „Ha külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (a továbbiakban: közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.”

A Grt. 6. § (3) bekezdése szerint: „Az (1) bekezdés szerinti hozzájáruló nyilatkozat bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható. Ebben az esetben a nyilatkozó nevét és minden egyéb személyes adatát az (5) bekezdésben meghatározott nyilvántartásból haladéktalanul törölni kell, és részére reklám az (1) bekezdésben meghatározott módon a továbbiakban nem közölhető.”

Telefonos megkeresés tehát akkor lehet jogszerű, ha előzetesen (akár a hívás elején, a beszélgetés megkezdésekor) hozzájárult ehhez a hívott fél. Ha tehát ön nem járult hozzá a reklámcélú beszélgetéshez, és/vagy úgy véli, hogy adatait kifejezett tiltása ellenére tovább kezelik, úgy panaszbejelentést az ön lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatóságnál tehet. Elérhetőségeket itt találja: www.nfh.hu/teruleti. Az elsőfokú hatóság eljárása illetékmentes.

Ajánljuk figyelmébe továbbá ebben a témakörben a hatóság blog cikkét: Kéretlen hirdetések titkosított telefonszámán?: http://mno.hu/fogyasztovedelem/keretlen-hirdetesek-titkositott-telefonszaman-1228222

Amennyiben a túloldalon jelentkező fél a beszélgetést hangfelvétellel rögzíti – erre érdemes rákérdezni a beszélgetés megkezdésekor - (az ügyfélszolgálati vonalak beszélgetéseinek rögzítése a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény alapján csak közszolgáltatók esetében kötelező), úgy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. §-a szerint a személyes adat csak akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény közérdeken alapuló célból elrendeli. A fentiek alapján a beszélgetés rögzítése, valamint tárolása adatkezelésnek minősül, ezen tevékenységek pedig kizárólag az érintett hozzájárulásával végezhetőek.

A személyes adatok (pl.: titkos telefonszám) jogosulatlan kezelésének gyanúja esetén javasolt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának felkeresése: http://www.naih.hu/

A zaklató telefonhívások esetlegesen minősülhetnek agresszív, azaz tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak (például egészségkárosodás bekövetkezésével fenyeget a telefonáló, ha az ügyfél nem veszi meg az ajánlott készüléket), mely a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló  2008. évi XLVII. törvénybe ütközhet. Azt azonban, hogy ezzel a magatartásával a telefonáló a jogszabályban foglaltakat megsérti-e, csak egy közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása után, a körülmények teljes feltárása mellett lehet megállapítani. A hatósági eljárásban ugyanakkor nehézséget jelenthet a szóban elhangzottak utólagos rekonstruálása.

A fentiekkel kapcsolatban a lakhely szerint illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőséghez lehet kérelemmel fordulni, amely a benyújtott panasz alapján vizsgálhatja, illetve (megfelelő bizonyítékok birtokában) azt állapíthatja meg, hogy a vállalkozás a fogyasztókkal szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott-e.

Végső soron pedig az inzultáló hívásokkal (éjjel telefonál, vagy naponta többször is a reklámozó cég) kapcsolatban felmerülhet a büntető törvénykönyv szerinti zaklatás tényállásának megvalósítása, amelyre vonatkozóan a rendőrség rendelkezik hatáskörrel.

Sorozatunkat folytatjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://fogyasztovedelmi.blog.hu/api/trackback/id/tr407666576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása