A fesztivál árnyoldalai - kapszulahotel

kapszulahotel.jpg

Nemrég zárult a VOLT fesztivál, és a sajtóban már megjelentek az első tapasztalatok az idei rendezvényről. Sajnos szép számban van köztük negatív is, például az újdonságnak számító kapszulahotelre vonatkozóan. Mit tegyünk, ha kifogásunk van, mit tehetünk, ha már elmúlt a fesztivál?

A kapszulahotel önmagában nagyon is jó, hiánypótló lehetőség a fesztiválozók számára, viszonylag olcsón. A www.booking.com weboldalon sok szépet és jót olvashatunk a szálláshely kialakításáról, a tapasztalatok szerint azonban csalódtak a fiatalok.

Többek között az online foglalás ellenére a helyszínen kellett fizetni, a weboldalon feltüntetett árakat nem vették figyelembe, a fizetésről számlát, nyugtát nem adtak. Az ígért légkondícionáló nem volt beüzemelve. De beüzemelése után sem volt sok köszönet benne, mivel szakszerűtlenül a földre helyezve volt kitéve a kültéri egység. Az ajtók nem voltak belülről zárhatók, kívülről viszont kulccsal nem, de csavarhúzóval annál jobban nyíltak. Az alvóhelyek tisztaságával sok probléma volt, a kevés számú mosdó és a zuhany a tömeg miatt szinte megközelíthetetlen volt.

kapszulahotel1.jpg

Mit tehetünk?

Amennyiben azt tapasztaljuk a helyszínen, hogy a szálláshely (fekvése, felszereltsége, szolgáltatások elérhetősége) a honlapon, reklámban közzétett vagy az utazási irodában (szóban vagy a programfüzetben) adott tájékoztatástól eltér, úgy ezt jelezzük a szállás üzemeltetőjének, vagy helyszíni képviselőjének. A panaszról a szállásadó vagy a helyszíni képviselő jegyzőkönyvet köteles felvenni, melynek másodpéldányát a fogyasztónak át kell adni.

A jegyzőkönyvi panaszbejegyzésre a vállalkozás 30 napon belül érdemben, írásban köteles válaszolni.

Ha a helyszínen nem vették fel a panaszt, az bejelenthető a kapszulahotel üzemeltetőjének weboldalán a kapcsolat menüpontban: http://ohanaeurope.com/hu.

Az utólagos bizonyíthatóság érdekében érdemes a szállásra vonatkozó információkat, képeket, illetve a visszaigazolásokat még utazás előtt, otthon lementeni, kinyomtatni, illetve a szálláshelyen tapasztaltakat fénykép- vagy videofelvétellel rögzíteni.

kapszulahotel3.jpg

Minőségi kifogásunk rendezése

Amennyiben a szálláshely vagy az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások nem felelnek meg annak az előzetes tájékoztatásnak, illetve szerződéses feltételeknek, mely alapján a fogyasztó azt igénybe vette, úgy a fogyasztó – hibás teljesítésre hivatkozva – követelheti a szolgáltatás díjának arányos leszállítását.

A követelhető összegek megállapítása során mindig a szolgáltatásért fizetett díjból kell kiindulni, az pedig mérlegelés tárgyát képezi, hogy a díj hány százalékát fogja a fogyasztó visszakapni. Ha a fogyasztó az egyedi szerződéses jogvitáját nem tudja a szálláshely üzemeltetőjével rendezni, úgy jogai érvényesítése végett békéltető testületi eljárást  kezdeményezhet vagy bírósághoz fordulhat.

kapszulahotel2.jpg

Hová fordulhatunk?

A vállalkozás által nyújtott megtévesztő tájékoztatás miatt, vagy ha a jegyzőkönyvet nem hajlandók felvenni, illetve az abban foglaltakra nem, vagy érdemben nem válaszoltak, a lakóhely szerinti illetékes, fogyasztóvédelmi hatáskörben elsőfokon eljáró Kormányhivatalnál élhet bejelentéssel a fogyasztó.

A kapszulahotel telepítése tekintetében a helyi jegyzőt és szakigazgatási szerveket (ÁNTSZ, Katasztrófavédelem) kell megkeresnie a szolgáltatást nyújtónak, a szálláshelyek műszaki kialakításával kapcsolatban nem a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel. A számlaadási kötelezettség elmulasztása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé jelezhető.

A szálláshely-üzemeltetési és -szolgáltatási tevékenység nem engedély-, hanem bejelentésköteles. A szakhatóságok a panaszbejelentés nyomán ellenőrzik a tevékenységet, majd annak eredményéről tájékoztatják a jegyzőt, aki intézkedhet a jogszerű állapot helyreállítása érdekében, pl. a nyilvántartásból törölheti a szálláshelyet.

Az említett szolgáltatás üzemeltetője floridai vállalkozás, így alternatív vitarendezési módként ajánlható a fővárosi békéltető testület segítségének kérése, mely szerv illetékes eljárásra az online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén.

CIKKAJÁNLÓ: 

Itt a fesztivál szezon. Mire érdemes figyelnünk?

 

képek: http://www.booking.com