Lopást jelez a sportcipő - jogos-e a reklamáció?

aruvedelmi_ossz.jpg

A Békés Megyei Hírlaphoz kétségbeesett nagymama fordult segítségért. Hiába vásárolt unokája számára sportcipőt, a lábbeli kifizetése után, a használatbavételkor minden más üzletben besípolt, vagyis a lábbeli megszólaltatta a lopásgátlót. A nagymama úgy véli, méltánytalan, hogy unokája oktalanul került többször is kínos helyzetbe. Szokatlan, újszerű probléma, de minősülhet-e hibás teljesítésnek?

Az első gondok akkor jelentkeztek a lábbelivel, amikor egy-két nap elteltével a diák bement néhány más üzletbe. Volt, ahol már befelé menet is jelzett a lopásgátló, de ez inkább kifelé történt meg, jó néhány kellemetlen percet szerezve ezzel. Persze az sem tartott rövid időbe, amíg kiderítették, hogy a cipő a ludas, annak ellenére, hogy már vásárláskor eltávolították az áruvédelmi eszközt belőle.

Az asszony és unokája visszamentek az üzletbe reklamálni, ott újra megnézték a cipőt, de nem találták a különös jelenség okát. A cipőt a kereskedő nem akarta kicserélni.

A Polgári Törvénykönyv szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti például a személy hátrányos megkülönböztetése; a becsület és a jóhírnév megsértése.

— "Nagyon nehéz mit mondani, mert becsületesen fizettünk egy különben egyáltalán nem olcsó termékért, nem hibáztunk. Örültünk is az akkor kiválónak hitt cipőnek. Az unokám ennek ellenére több alkalommal is kellemetlen helyzetbe került — panaszkodott a hölgy. — Egy felnőtt embernek, de egy tizenéves fiatalnak még inkább kínos, ha — átmenetileg is — de úgy néznek rá, mint egy tolvajra. Nagyon méltatlannak tartom a kialakult helyzetet."

A kötelezett (vagyis a kereskedő) hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. A kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A kellékszavatossági jogok: javítás, csere, árleszállítás, mással való kijavíttatás, szerződéstől való elállás.

A vonatkozó üggyel, a hölgy panaszával kapcsolatosan a Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály az alábbi tájékoztatást adta.

A megvásárolt cipőbe vélhetően a kereskedő helyezte el azt a „lopásgátlót” amelynek az eltávolítását, hatástalanítását elmulasztotta, vagy nem megfelelően teljesítette, amely tény jelentősen befolyásolja a cipő használhatóságát.

Ez esetben, a vásárló a cipő megvásárlását igazoló nyugta bemutatása mellett, szavatossági jogaira hivatkozva minőségi kifogással élhet a kereskedőnél. Az úgynevezett „hibás teljesítés” alapján a kereskedőnek jegyzőkönyvet kell felvenni az esetről, melyben rögzíti a vásárló kérését, és legkésőbb öt munkanapon belül értesítenie kell a kereskedőnek a vásárlót az álláspontjáról. Ha a kereskedő helyt ad a minőségi kifogásnak, javítással, cserével — amennyiben ezek lehetségesek — vagy a teljes vétel ár visszatérítésével, az eredeti állapot visszaállításával tud helytállni.

Ezen felül a gyermek akár sérelemdíjat is követelhet a kereskedőtől az őt ért nem vagyoni sérelemért. A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.

Amennyiben elutasító a kereskedő álláspontja, a fogyasztó a rendelkezésére álló dokumentumok birtokában a kérheti a Békéltető Testület eljárását, amely számára teljesen ingyenes. A Békéltető Testület szakmai és jogi állásfoglalást, döntést vagy ajánlást tud hozni az ügyben.

A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület. Hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése.

A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.

A békéltető tárgyaláson a cég képviselőjének kötelessége megjelenni, különben fogyasztóvédelmi bírsággal sújtható.

forrásanyag: http://www.beol.hu/