Biztos benne, hogy jó a napszemüvege?

napszemuveg_2.jpg

Napjainkban egyre többen ismerik fel a káros ultraibolya sugárzás elleni védekezés szükségességét. A napszemüveg a szem káros UV-sugárzás elleni védelmének egyik legfontosabb eszköze. A napsugárzás széles spektrumából a látható fény mellett ultraibolya és infravörös fénysugarak is érkeznek.

Pár szóban a sugárzásokról

Az infravörös sugárzás (780–5000 nm) szűrése nem indokolt, mivel egészségkárosító hatása bizonyítottan nem jelentős. Az ultraibolya sugárzás hullámhossz szerint UV C (100–280 nm), UV B (280–315 nm), és UV A (315–380 nm) részre osztható. A Földet körülvevő atmoszféra a káros sugarak jelentős részét elnyeli. Az ózonpajzs az UV A-t nem, az UV B-t részben, és az UV C sugárzást teljes egészében kiszűri. A látható fény (380–780 nm) megfelelő szűrése azért fontos, mert a túl erős, illetve túl gyenge fény nehezíti a látást.

Nem jellemző ugyan, de heves szemfájdalmak jelentkezhetnek természetes, de túlzott UV-behatásra: például olyan helyeken tartózkodóknál, ahol nagy a fényvisszaverődés: szabadtéri vízi sportokat gyakorlóknál, vagy hegymászóknál. A legtöbb embernél azonban az UV fény káros hatása csak később, hosszabb távon jelentkezik.

Milyen egy jó napszemüveg?

A jó napszemüveg a lehető legnagyobb területen fedi szemünket, és oldalról is védelmet biztosít. Figyeljünk rá, hogy szemüvegünk 100 százalékos UV-védelmet biztosítson (azaz szerepeljen rajta az UV-400-as felirat). Az Európai Unióban már tilos UV-védelem nélküli szemüveget gyártani és forgalmazni, ezért az uniós eredetű szemüvegekkel – árfekvésüktől függetlenül – nincs e szempontból probléma. A távol-keleti szemüvegek azonban kétséget ébreszthetnek vásárlóikban, mivel még az UV-matrica jelenléte sem garancia arra, hogy az valóban megfelelő. Tájékozódjon vásárlás előtt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján a letiltott napszemüvegek felől.

Ha egy szemüveg sötét, vagy tükröző felülete van, az még nem jelenti azt, hogy véd az UV sugárzás ellen. A legveszélyesebbek azok a szemüvegek, amelyek sötétek, azaz a fényt kiszűrik, de UV-védelmet nem biztosítanak. Ilyenkor a sötét miatt a pupilla kitágul, és a káros UV sugarak nagyobb felületen érik el a szemfenéket.

napszemuveg_lead.jpg

Számít a lencse színe?

Az eltérő fogyasztói igényeknek megfelelően különböző színű, sötét-telítettségű lencsék kerülnek forgalomba. Néhány példa arra, hogy mely színű lencse milyen körülményekhez ajánlható:

  • Barna: erős napsütés esetén ideális, ez a szín nyugtatja a szemet, növeli a kontraszt- és mélységlátást (például hegymászás, síelés, horgászás). Minden havas sportághoz megfelelő választás. Vadászoknak pedig erős fénykörülmények között ajánlott.
  • Szürke: a legkevésbé torzítja a színeket, a természetes árnyalat elősegíti a tökéletes látást.
  • Zöld és kék: jól használható gyengébb fényviszonyok között is. Pl. a tenisz labda követését teszik könnyebbé.
  • Sárga: fokozza a kép élességét, jól használható ködben, hóesésben, viszont nem ajánlott erős fényben. A nagy kontrasztot és a legélesebb látási körülményeket biztosítják, ezért főleg célzással kapcsolatos sportokhoz ajánlott. A hátulütője a sárga lencséknek, hogy a tárgyak valós színét nehéz megállapítani. Autós sportban gond lehet, ha a pilóta nem tudja megkülönböztetni a pálya szélén a zöld, sárga illetve piros lámpák fényeit.
  • Réz A réz színű lencsék a golf játékosok körében kedveltek, ugyanis a réz színű lencsék kiemelik a golflabdát a zöld fűből illetve a kék égből, ezáltal könnyebben követhető.
  • Piros-narancs színű lencsék: havas sportokhoz ajánlottak, de csak felhős napokon. Vadászoknak agyag célpontokra való lövéseknél kitűnő. 
  • Lila színű lencse ugyancsak vadászoknak ajánlott abban az esetben, ha a háttér zöld (füves, erdős).


Információk, amiket minden napszemüveg esetén meg kell adni

A tájékoztatót a napszemüveg keretén, vagy levehető címkén, vagy a csomagoláson kell feltüntetni. Ezek a következők:

  • a gyártó vagy forgalmazó neve és címe;
  • a filter kategória (0-4-ig);

    0-s kategória:      tiszta vagy enyhén színezett lencse;
    1-es kategória:     enyhén színezett lencse, részben felhős időben ajánlott;
    2-es kategória:     közepesen színezett lencse, átlagos napsütésben ajánlott;
    3-as kategória:     sötét lencse, erős napfényben ajánlott;
    4-es kategória:     nagyon sötét lencse, kivételesen erős napfénynél ajánlott

  • 4-es kategória esetében, illetve abban az esetben, ha a napszemüveg nem felel meg a vonatkozó szabvány országúti vezetéshez használható napszemüvegekre vonatkozó előírásának, akkor kötelező a következő figyelmeztető felirat: „Nem alkalmas vezetéshez és országúti használathoz.” Ezt a figyelmeztetést vagy szöveggel, vagy jóváhagyott szimbólum használatával – melynek mérete nem lehet kisebb 5 mm-nél – kell jelezni;
  • „CE” jelölés.

 napszemuveg_1.jpg

Tanácsok napszemüveg vásárlása előtt

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma a tavalyi évben 20-féle napszemüveget vizsgált, elsősorban a látható fény- és az UV áteresztés hatékonyságát ellenőrizték a szakemberek. A tavalyi vizsgálat eredményei itt találhatóak.

A látható fény szűrése azért is fontos, mert a túl erős, vagy a túl gyenge fény nehezíti a látást. Erős fény hatására csökken a szem úgynevezett kontrasztérzékenysége, ugyanakkor a látható fény bizonyos mennyiségére szükség van a megfelelő látáshoz, a túl gyenge fény balesetveszélyes lehet.

Napszemüveg vásárlásakor a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:

  • A napszemüveg legyen ellátva „CE” jelöléssel.
  • Éles szélek, kiálló pontok, amelyek túlzott irritációt vagy sérülést okozhatnak, ne legyenek a napszemüvegen.
  • A napszemüveg lencséjén nem lehet olyan sérülés, anyaghiba (pl.: karcolás, matt pötty, légbuborék, stb.) ami ronthatja a látást.
  • A napszemüveg a lehető legkisebb mértékben korlátozza a látóteret és a látást.
  • Azokat a napszemüvegeket, amelyek látható fényáteresztése 8 % alatt van, nem szabad vezetéshez használni, mert balesetveszélyes lehet. (Ezt a címkén fel kell tüntetni és 4. kategóriás termékként kell forgalomba hozni.)
  • Vásárláskor mindenképpen figyeljünk arra, hogy a kiválasztott termék sérülésmentes legyen, a mellékelt címkén szerepeljenek a kötelező adatok.
  • Csak olyan kereskedőben bízzunk, akinél a vásárlást igazoló blokkot megkapjuk, hiszen később panaszunkat, reklamációnkat így érvényesíthetjük.

 

Kísérje figyelemmel az NFH Nyílt Labor Napjait, ilyen alkalmakkor lehetőségük van ugyanis napszemüvegüket a fényszűrés szempontjából bevizsgáltatni.

 

 forrásanyag: www.nfh.hu, www.coolvision.hu