Nem találja a blokkot, a készülék pedig elromlott?

blokk.jpg

A hatóság tanácsadási tevékenysége keretében gyakran előforduló kérdés a fogyasztók részéről, hogy mit tehetnek, ha nincs meg a vásárlást igazoló blokkjuk, de a vásárolt termék meghibásodott. Van-e ilyenkor joguk az igényérvényesítéshez, vagy csak a kereskedő jóindulatán múlik a szavatossági jogok biztosítása?

Előfordul az is, hogy a javításra átvett termékhez a vásárló odaadja a jótállási jegyet és a blokkot, de visszakapni már csak úgy kapja vissza, hogy nincs rajta a blokk. Ez egy esetleges következő alkalommal gondot jelenthet-e a panaszbejelentésnél?

Ha valamely oknál fogva csak a számla másolatával rendelkezik, azzal megfelelően érvényesíthetők-e vásárlói jogai?

Első eset: jótállási kötelezettség alá eső termék – a jótállási jegy kéznél van, a blokk viszont nincs meg

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 4.§ (1) bekezdése alapján a jótállási igény a jótállási jeggyel érvényesíthető. Azaz a számla egyidejű bemutatása ilyen esetben nem követelhető meg.

A rendelet mellékletében felsorolt termékek vonatkozásában a jótállás időtartama egy év. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. A kitöltött jótállási jegy alapján nem lehet kétséges a kereskedő számára a jótállási idő hatálya.

A jótállási jegyen a javítás során fel kell tüntetni a jótállás – a kijavítás időtartamával meghosszabbított – új határidejét. Ha már volt szervizben a készülék, a javítás idejével meghosszabbodik a jótállási idő, melyet fel kell tüntetni a jótállási jegyen. Ha ez nem történt meg, vagy a leadott blokk nem került visszaadásra, a vásárló feltétlenül jelezze azt a szerviz/kereskedő felé a javított termék átvételekor.

Ha a blokkot ennek ellenére nem kapja vissza, javasolt bejelentést tennie a kereskedőnél található vásárlók könyvébe, amelyben azt is rögzítse, hogy az eredeti számlát átvették Öntől a jótállási jeggyel egyidejűleg, és Ön azért nem rendelkezik az eredeti számlával. Ebben az esetben a vásárló nem hozható hátrányos helyzetbe, különösen akkor, ha a jótállási jeggyel egyébként igazolja a termék vásárlását, adatait.

Második eset: csak a számla másolatával rendelkezik

A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet szerint a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja.

Az ÁFA törvény határozza meg a számla és a nyugta kötelező adattartalmát. A nyugta kötelező adattartalma a következő: a nyugta kibocsátásának kelte; a nyugta sorszáma, amely a nyugtát kétséget kizáróan azonosítja; a nyugta kibocsátójának adószáma, valamint neve és címe; a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának adót is tartalmazó ellenértéke. A számlának ezen felül tartalmaznia kell például az értékesített termék megnevezését és mennyiségét is.

A kereskedőnek tehát akkor kötelező foglalkoznia a vásárló minőségi kifogásával, ha az valamilyen dokumentummal (eredeti blokk, számla, elektronikus nyugta ill. számla) tudja igazolni azt, hogy a szóban forgó terméket a kereskedőtől vette. A számla fénymásolatának elfogadhatóságával kapcsolatban még nincs kialakult bírói gyakorlat, a kereskedő hozzáállásán is múlik a jogok érvényesíthetősége. A vállalkozásnak azonban lehetősége van visszaellenőriznie azt, hogy a fogyasztó által bemutatott másolati számlán szereplő adatok egyeznek-e az eredeti számla tartalmával, ha annak valóságtartalmával kapcsolatban kétségei vannak.

Harmadik eset: nincs meg a blokkja, a banki fizetést igazoló tranzakciós igazolás azonban igen

A banki fizetést igazoló bizonylat nem azt tanúsítja, hogy konkrétan milyen terméket vásárolt a fogyasztó, csak a vásárlás tényét és annak végösszegét igazolja. Ennek bemutatása révén a kereskedő nem kötelezett a szavatossági igények kezelésére, értékesebb termékkel kapcsolatos minőségi kifogás esetén azonban érdemes a kereskedőtől megérdeklődni, hogy saját dokumentációjából visszakeresné-e kérésünkre a vásárlást igazoló bizonylat másodpéldányát.

Negyedik eset: nincs meg a blokkja (elvesztette, vagy a terméket ajándékba kapta)

Ilyenkor csak a kereskedő jóindulatán múlik az, hogy foglalkozik-e szavatossági jogok érvényesítésével. Előfordulhat, hogy olyan egyedi gyártású termékről van szó, mely csak annál a kereskedőnél kapható, de a vásárlás időpontja, a vételár konkrét összege, s emiatt az igények érvényesíthetőségének ideje még ekkor is kérdéses lehet. Szerencsés helyzetben a kereskedő emlékszik a vásárlás tényére, s így foglalkozik a panasz rendezésével. Ha ajándékba kapott készüléke hibásodik meg, javasoljuk, hogy kérje el a vásárlást igazoló blokkot az ajándékozótól.

Főszabály, hogy a kereskedő a vásárlást igazoló bizonylat bemutatása hiányában nem köteles foglalkozni a minőségi kifogás kezelésével.

Jó tudni: az elektronikus számla is elfogadható

2004-ben lépett be életbe az elektronikus bizonylat fogalma, ettől az évtől lehet elektronikus számlát is kiállítani. Az elektronikus számla fájlformátumára jogszabályi előírás nincs. Tehát lehet akár egy képfájl, egy szöveges fájl, egy PDF állomány, akár egyszerre többfajta kimenet is lehetséges. Azonban azt az állományt kell elektronikus számlának elfogadni, melyet a kibocsátó elektronikusan aláírt.

Az Áfa tv. alkalmazásában az e-mailben elküldött és befogadott pdf állomány is elektronikus számlának minősül. Ne lepődjön meg tehát, ha pl. online vásárolt termék esetében a csomagban nem talál számlát, arról azonban előzetesen tájékoztatnia kell a kereskedőnek Önt, hogy elektronikus számlát fog kibocsátani, s azt majd honnan töltheti le.

A számlát kibocsátónak az elektronikus dokumentumot az általános elévülési időnek megfelelően, 5 évig kell megőriznie, így ha nem találja a megküldött bizonylatot, ebben az időszakban van lehetősége arra, hogy a kereskedőtől azt ismételten megkérje.

További hasznos információk: www.nfh.hu