A mosókapszulák veszélyei gyermekeinkre

mosokapszula_638_336.jpg

Sokan használnak otthon mosókapszulát, azonban azt már kevesen tudják, hogy ezek a termékek – tárolási módjuk, kezelésük miatt – akár veszélyesek is lehetnek a gyerekekre nézve. Ezek a színes, gél állagú kapszulák ugyanis megjelenésükben nagyon könnyen összetéveszthetőek a gyermekek számára oly vonzó cukorkával, játékkal. Amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet az ilyen jellegű mosószerkoncentrátumok biztonságos tárolására, a kicsik szájába, gyomrába kerülve súlyos egészségkárosodást okozhatnak.

Súlyos tények a mosókapszulákkal kapcsolatban

Világszerte évente több mint 16 000 mosószerkapszulákhoz kapcsolódó mérgezés fordul elő. A 4 évesnél fiatalabb gyermekek a mosószerkapszulákhoz köthető sérülések szempontjából a leginkább veszélyeztettek. 2005 és 2013 között Franciaországban például 7500 mosószerkapszulákhoz köthető mérgezést regisztráltak.

Ne higgye azonban, hogy hazánkat nem érinti a téma. Magyarországon nagyobb sajtónyilvánosságot legutóbb 2014 júliusában kapott az a súlyos eset, amikor mérgezéssel került kórházba egy 4 éves kisgyerek, aki egy mosókapszulát nyelt le. A gyermeknek a nyelőcsövét marta végig a vegyszer. Az ÁNTSZ akkor tette közzé, hogy az előző évekhez képest megháromszorozódott a kórházak által ellátott, gélkapszula miatti mérgezéses esetek száma. 2013-ban összesen 62, míg 2014. június végéig 35 mérgezési esetet jelentettek gélkapszulával kapcsolatban. A mérgezések csaknem felét az egyéves, harmadát a kétéves korosztály szenvedi el.

mosokapszula1.jpg

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is csatlakozott ahhoz a globális kampányhoz, melyet az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet ) indított 2015-ben, annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a mosószerkapszulák veszélyeire.

A mosókapszulák gyakran koncentráltan tartalmazzák a hagyományos mosószerek összetevőit, az emberi szervezetbe kerülve súlyos veszélyeket okozhatnak. Szinte valamennyi mosószer (illetve mosógél, mosókapszula) tartalmaz vízlágyító, folteltávolító hatóanyagokat, enzimeket és illatanyagokat, amely összetevők között irritatív besorolású vegyületek is találhatóak, vagyis a szemre/bőrre kerülve, vagy ha a gyerekek véletlenül a szájukba veszik súlyos sérülést okozhatnak.

mosokapszula2.jpg

Mindemellett nem elhanyagolható, hogy a mosókapszulák (illetve mosószerek) lúgos kémhatásúak: pH-értékük legtöbbször a 8-8,5-es tartományba esik, így a maró hatású vegyületek a gyermek szervezetébe kerülve egészségkárosodást okozhatnak. Ráadásul a mosószerkapszulák koncentráltan tartalmazzák a vegyi anyagokat, valamint a gyermekek – a fejlődésben lévő immunrendszerük miatt– a méreganyagokra sokkal érzékenyebben reagálnak, mint a felnőttek. Némely,­ a felnőttek számára csupán „irritáló” hatású anyag gyermekek esetében súlyosabb károsodásokat is okozhat, a gyorsabb felszívódás miatt mérgezés is hamarabb kialakulhat.

A gélkapszulákat tartalmazó csomagolásnál cél, hogy az nehezen nyitható és jól visszazárható legyen. A különböző gélkapszulák általában színesek (pirosak, zöldek, kékek), és ha könnyen hozzáférhetők, felkelthetik a kíváncsi kisgyermek érdeklődését. Ezért is nagyon fontos a felelősségteljes szülői magatartás, a tisztítószereknek a használati utasítás szerinti kezelése, gyermekektől elzárva tárolása.

Tanácsok és tények a mosókapszulák megfelelő kezeléséhez, tárolásához:

  • A mosószerkapszulák súlyos sérüléseket okozhatnak, ha tartalmuk közvetlenül érintkezik a bőrrel, vagy szembe kerül, esetleg lenyelik.
  • Figyeljen a mosószerkapszulái biztonságos tárolására.
  • A mosószerkapszulák nem játékszerek! Tájékozódjon arról, hogy mit tehet abban az esetben, ha a tartalmát a gyermek megeszi, vagy bőrfelületére kerül!
  • Soha ne hagyja, hogy a gyermekek mosószerkapszulákkal játsszanak.
  • A mosószerkapszulák nedvesség hatására gyorsan oldódhatnak a gyermekek kezében.
  • A mosószerkapszulák nem megfelelő használat esetén veszélyessé válhatnak.
  • Minden esetben tartsuk a gyermekektől távol és elzárva a mosószerkapszulákat; könnyen összetéveszthetők a játékokkal, cukorkákkal.
  • Tárolja mosószerkapszuláit olyan magasságban, hogy azokat a gyermekek ne tudják elérni.
  • Ha a mosószerkapszulákat alacsonyabb vagy könnyen elérhető szekrényben tárolja, akkor azt alaposan zárja el.
  • Az egyes használatok között eredeti, teljesen zárt dobozában tartsa a kapszulákat.
  • Minden használat után jól zárja vissza a doboz tetejét.
  • Ne szúrja ki, ne szakítsa szét vagy vágja ki a mosószerkapszulák csomagolását.
  • Alaposan olvassa el a csomagoláson található tájékoztatót.

mosokapszula3.jpg
Mit tegyen, ha szembe került vagy bőrrel érintkezett a mosókapszula tartalma?

A kapszulák koncentráltan tartalmaznak vegyi anyagot, így a mérgezési tünetek is súlyosabbak lehetnek. A koncentrátum bőr- és nyálkahártya-irritáló hatású, lenyelve hányingert, jellemzően ismétlődő hányást idézhet elő, ami sürgős kórházi kezelést igényel. A súlyos egészségkárosodás megelőzése érdekében cselekedjünk azonnal, és hívjunk mentőt! Mossuk ki a gyermek száját, itassunk vele vizet, de ne hánytassuk. Ha a termék szembe kerül, bő vízzel azonnal mossuk ki.

Közösségi törekvések a veszélyek csökkentése érdekében

A folyékony mosószergél-kapszulák címkézését és csomagolását szabályozó 1297/2014/EU bizottsági rendelet alábbiakban idézett, a termékek szigorított forgalombahozatalára vonatkozó előírásai 2015. június 1-jétől alkalmazandók az első alkalommal forgalomba hozott termékek esetében, míg a 2015. június 1-je előtt forgalomba hozott (úgynevezett „polcon lévő”) termékek 2015. december 31-éig voltak értékesíthetők.

Az EU törekvései szerint cél a mosókapszulák tetszetősségének csökkentése, valamint a kisgyermekek megvédése a termék kevésbé láthatóvá tételével, például átlátszatlan külső csomagolás alkalmazása révén.

A feloldódó csomagolásba riasztó anyag (például keserű adalékanyag) adagolásával, így „a szájjal való érintkezés esetén a termék szájból való azonnali eltávolítását váltja ki”, valamint az ilyen típusú termékekhez való hozzáférés megnehezítésével. A külső csomagolás tekintetében biztosítani kell az átlátszatlan, vagy homályos külsőt, a „Gyermektől elzárva tartandó” felirat elhelyezését, a könnyen visszazárható, önálló tárolóedény biztosítását, gyermekzár alkalmazását, a nedvességnek való bizonyos fokú ellenállását és mechanikai nyomásállóságát.

További hasznos tanácsok találhatók a Facebook- és Twitter-oldalainkon, a #LaundrySafe kifejezésre keresve, valamint az Európai Unió honlapján.